Még élek, azt hiszem.

12 Dec

Már idejét sem tudom, hogy mikor jelentkeztem, kicsit folynak össze a napok, na meg a fene sem követi, hogy mikor mit írok. Utolsó emlékképem a boldogságtól való úszás, hogy “megvan a jogsi”. De egyelőre csak elméleti síkon van, így nem is vezethetek – sokak örömére, az én szempontomból meg bánatomra. Mi a jó istent állítanak elő másfél hét alatt egy redvás igazoláson, hogy a tanulóvezetői stádiumból kilépve beülhet a nagybetűs VOLÁN mögé, oktató nélkül? Mi tart eddig? Ha ezt valaki érti, az súgja meg nekem, mert sárkányfűs legyek, ha erre rájövök. De igazából nem az a bajom, hogy másfél hét, hisz másfél évig szoptam (erre nincs jobb szavam), de az, hogy még másfél hét, plusz 1 HÓNAP, mire megjön az a rohadt plasztikkártya… hát ilyenkor elönt a lila köd… Majdnem másfél hónap esik ki a szerencsétlen, amúgy is rutintalan pilótajelölt életéből. Nekem, ez rohadt sok idő. Miért is? Amit írtam, hogy sokáig szívtam az egész dologgal. Na meg amúgy is, nekem hullámvölgyes volt az egész, hol akartam vezetni, hol kívántam az egészet a csudába, most pedig ott tartok, hogyha a kezemben lesz az a szar (elnézést…), akkor irány az országút és Pestig meg sem állok. Bár, ebben korlátozni fog 1) a pénz 2) az időjárási útviszonyok. Szal marad a Makó-Szeged táv, amit csukott szemmel meg tudok már tenni. De csak mert istenkirályfasza vagyok. Meg ezen az útvonalon kurva gyakorlott.

Múlt hét viszonylag jó volt, bár ha azt nézzük, mégsem, mert megfáztam. Köhögés, tüsszögés. Juppi. Egyszer csak kilábalok, max. téli szünetben 😀 Emiatt maradt el a hétvégi partizásom is, bár lehet, jobb is, hogy nem mentem mert 2 hete (azt hiszem) túl jó volt az “üljünk össze, vodkázzunk és chilling out” partink.
Suliban B hét volt, azt imádom/imádjuk. Bezzeg ez az A hét. Pokol. A mai ebédfőzés kb. Gordon Ramsey – A Pokol Konyhája c. műsorával volt egyenlő. Az, hogy a tanárnő (innen csókoltatom :* ) idegbeteg, az nem gáz. De az, hogy az ő idegbetegsége rám is átragad… hát azért az zavarni szokott. Meg egész délelőtt azt hallod, hogy egyik osztálytársad nevét sipákolja, egy idő után meg szeretnéd forgatni benne a kést. Mármint a tanárban. Na meg az a juliette-es vágás. Kívánom, hogy aki kitalálta, dögöljön meg. Még egyszer. 🙂 Aztán, ha a tanárt nem lenne elég utálni, van egy srác, akit egyszerűen vagy utálsz vagy… vagy kibaszottul utálod. Nincs más lehetőség. Én a második mellé raktam le a voksom október táján.

Aztán van egy kusza, ambivalens érzelmem is, ami szörnyű. Mert amikor tudja az ember, hogy ebből semmi nem lehet, mégis az agya elhiheti vele, hogy “de, simán”. És ez szörnyű. Megöl lassan. Hol imádom az embert, hol utálom. De pont emiatt elmenni bulizni sem merek vele, mert ha történne (feltételes mód erősen!) valami, akkor oda lenne a barátságunk, így meg már jártam. Az jó tanuló pénz volt. Vagy mégsem? De ha mindig, minden pasinál egyből “friendzone”-ba kerülök, az életbe nem lesz pasim. Zárdába vonulok és apácai életet fogok élni. Igen, ez a legjobb ötletem jelenleg.

Úgy gondolom, jó lenne elvonulni tusolni, majd tanulni és ezután alukálni. Holnap korán megyek Szegedre, meglesz a vizsgaigazolás, majd pénteken a rémes kép, majd januártól hivatalosan is vezethetek.
Csókollak benneteket, hallgassátok meg lefekvés előtt, csak azért, hogy utána tuti úgy feküdjetek le, hogy “kib*szottul partizni akarok*!  😉 Na meg, küldöm magamnak is a dalszövege miatt…

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: